Deutsche Nationalitätenschule Werischwar
 
Martinstag

Martinstag

Az idei évben az alsó tagozatos gyerekeknek izgalmas feladatokkal készültünk Márton-nap alkalmából. A megszokott lampionos felvonulás helyett külső helyszíneken kellett az egyes osztályoknak játékos feladatokat megoldaniuk. Az első állomás a Betelepülés terén volt, ahol a Die Sterntaler, azaz A csillagtallérok című mesét hallgatták meg diákjaink, majd a mese eseményeit ábrázoló képeket kellett sorba rendezniük. A második állomás a Templom téren volt, ahol egy kincskereső feladatot kellett megoldaniuk. Ha jól keresgéltek a gyerekek, akkor a kisebbek egy kép darabjait, a nagyobbak pedig egy mondatot („Martini kommt auf dem Schimmel geritten.”) tudtak betűkből kitenni. A harmadik állomás a Sváb Sarok volt, ahol a diákoknak elő kellett adniuk egy megtanult Márton-napi éneket, amelyért cserébe csillag alakú süteményt és meleg teát kaptak. Itt még egy igazi lovat is megsimogathattak. A csillagtematikához híven, az egyes állomásokon a helyesen megoldott feladatokért csillagmatricákat gyűjthettek a gyerekek menetleveleikbe. Az iskolába visszatérve sem állt meg az élet, hiszen a tanórákon további játékos feladatokkal mélyítették tudásukat diákjaink Szent Mártonról.