Deutsche Nationalitätenschule Werischwar
 
Kiránduló tábor

Kiránduló tábor

Idei táborunk első napján felkerestük Budapest legmagasabb épületét, a MOL-tornyot. A panoráma lifttel való utazás után a magasból gyönyörködtünk Budapest szépségében. A jó idő lehetővé tette, hogy a távolabbi hegyeket is láthassuk. Ezt követően a Gellért-hegyet hódítottuk meg, ahol ugyan elfáradtunk a hegymászásban, de a kilátás mindenkit kárpótolt. Maradék energiánkat a Csúszdaparkban vezettük le, majd kellemesen elfáradva utaztunk haza.

Kedden a budakeszi vadaspark állataival ismerkedtünk meg.

Következő napon az esztergomi fürdőben csobbantunk egyet, majd csütörtökön a Cyberjump-ban és az Elevenparkban vezettük le energiánkat.

Pénteken egy városligeti nyomozás után a Nagyjátszótéren még utoljára jól elfáradva, indultunk haza.

Nagyon büszkék vagyunk a gyerekekre, akik mind a tömegközlekedési eszközökön, mind pedig az egyes programokon kulturáltan és dicséretre méltóan tudtak viselkedni.

További szép nyarat kívánunk mindenkinek!